Futás és zsonglőrködés

ATOMfutás 14 km 2026

2026. szeptember 22.

Reggel busszal mentem Budapestről Paksra. A Budafoki út / Dombóvári út megállóban szálltam fel, ahol már meglehetősen sokan voltak, de azért volt helyem. Nem is akárhol, egy másik futó mellett.

– Leülök ide, ha oké.
– Persze. Látom, egyébként is egy helyre megyünk.

Rövid szóváltás, aztán:

– Te vagy a labdás?!

A futók akkor szokták elmondani, hogy felismertek, ha a labdák a kezemben vannak, de most másképp történt. Mint kiderült, futottunk már együtt versenyeken.

Érkezés után a versenyközpontba sétáltunk. A hangulat már adott volt: rengeteg sátor, zene, kommentár, és éppen ment a gyerekfutam.

A rajtzónában állva pedig az egyik iramfutó lepett meg hátulról: két kezét a lapockámra téve mondta, hogy csodál minden héten.

Szuper rajt volt, Péter Attila pedig mindig lelkesen indít és fogad bennünket a célban.

Aszfalton kezdtünk, lefelé, aztán felfelé. Amikor azt gondoltad, hogy most lesz egy kis pihenőszakasz, jött a terep. Kanyarból sem volt kevés, és lépcsőztünk fel-le.

A szervezők nagyon jó fejek voltak: a frissítőpontokon szurkoltak is. A járókelők szintén, főleg amikor már a cél felé közeledtünk.

Az ATOMfutás pályája az egyik legváltozatosabb pálya az eddigi futásaim közül.

A célba érés is emlékezetes volt. Éppen egy másik futó futott mellettem, aki egyébként továbbfutott, mert az ő távja hosszabb volt. Egyszerre futottunk át a célon, és közben ezt hallottam a hangosban:

– Ne zavard meg a zsonglőrt!

Majd hozzátéve, hogy Suszter Attila mindig dobál pár labdát a versenyeken.

Jókedvvel értem célba, és nagyon szomjasan.

Másnap olyan izomláz volt a lábaimban, amilyen már régen nem. Igen, nálam a lejtő nagyobb terhelést jelenthet, mint az emelkedő.